Ars poetica

A világ ellélektelenedése közepette szeretném visszahozni az egyénit, a személyre szabottat az életünkbe, megtölteni újra a körülöttünk lévő tárgyakat szellemmel, és szívvel.
Olyan történeti korszakban élünk, ahol egy művész mitológiát teremthet. Talán korunk új mitológiája az ősi egyszerűség, ami az anyag tisztaságához nyúl vissza, miközben a természetfeletti erő harmóniáját keresi. A személyes élmények és érzések mellett fontos motívum számomra a ritualitás. A rítus és a mágia, mint az ember legmélyebb tudattalanja, de egyben megjelenítik az emberi tudatban a transzcendeciát, az Isteni szférát. Plasztikáim vágyak a tökéletességre, ami az egyszerűségből, a tömörségből, és a harmóniából tevődik össze. Alkotásaim a harmóniára való törekvést fejezik ki, ami az emberiség legfontosabb és legállandóbb vágyakozása. Motívumaimban benne rejlik az emberiség egész sorsa, az emberek reménye, illúziója, fájdalma, öröme, nagysága és nyomorúsága: a valóság egész drámája, az élet. Ez az élet szenvedésekkel és örömökkel teli, de mindig túlnő önmagán. Talán ez egy állandó tényező, mely egy általános érvényű szabályt fejez ki: ez mindig így lesz.
A természet számomra a nyitottság, a szépség, a tetten-érhető rend lenyomata. A szobrok megnőhetnek – helyet cserélhetnek, a virágok kinyílhatnak – de lehetnek köztük húsevők is. Plasztikáim a fantázia szüleményei, általuk mégis a természet sokrétűségét és harmóniáját jelenítem meg. Az alkotások felkiáltások, segélykérő üzenetek és vágyak kifejezései. Magukra öltik a varázslat és a titokzatosság jellegét, melyek öntörvényű, szimbolikus mesék.